Bűnügy
Halálra gázolt egy fiatal nőt, majd elhajtott - akár hét és fél évet is kaphat
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt állítják bíróság el.
2017.03.09 13:10ma.huVádat emelt az ügyészség egy nő ellen, aki 2015 decemberében a budai rakpart Szabadság híd alatt szakaszán elütött egy fiatal nőt a zebrán, majd elhajtott a helyszínről. Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt állítják bíróság elé.
A vádirat szerint a 31 éves nő gyorsan, 50 kilométer per óra helyett 65-70 kilométer per órával haladt, amikor a tragédia történt.
A gyalogos-átkelőhely baloldalán zajló forgalomról a vádlott a szemből érkező gépkocsik takaróhatása miatt nem tudott meggyőződni, ennek ellenére a korábbi, abszolút eltúlzott fenti sebességét egyáltalán nem csökkentette, és nem ellenőrizte, hogy a zebrán át kíván-e haladni gyalogos, akinek elsőbbséget kell biztosítania.
Ekkor lépett a zebrára az áldozat, akit a sofőr a fenti okok miatt nem vett észre, és fékezés nélkül elütötte, majd továbbállt. Tárgyalását lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt várja. Ha bűnösnek találják, hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06