Őrizetben a halálos gázolás vétkesei
Ivott, drogozott és nem volt jogsija a gázolónak
Őrizetbe vette a rendőrség azt az autóst, aki tegnap hajnalban halálra gázolt egy járókelőt Debrecenben. A baleset vétkese mellett őrizetbe került a férfi utasa, az autó tulajdonosa is, aki úgy engedte át barátjának a kocsi vezetését, hogy tudta, az illető ivott, drogozott és jogosítványa sincs.
2016.06.02 07:15MTIA hajdúsági megyeszékhely rendőreit szerdán hajnalban, nem sokkal három óra előtt mentősök értesítették arról, hogy a Böszörményi úton egy személygépkocsi elgázolt két gyalogost, s az egyikük a helyszínen életét vesztette. A helyszínre érkező rendőrök a szemle során megállapították, hogy a Volkswagen eddig tisztázatlan okból lesodródott az útról, így gázolta el az ott tartózkodó négyfős társaság két tagját. A gépkocsi sofőrjével szemben a rendőrök alkoholszondát és kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak; mindkettő pozitív érteket mutatott, valamint kiderült az is, hogy a 27 éves helyi lakos soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A rendőrök azt is megállapították, hogy a kocsi tulajdonosa a 37 éves utas volt, aki úgy engedte át a jármű vezetését barátjának, hogy tudomása volt arról: társa előzőleg ivott és drogozott is. A nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, halálos baleset gondatlan okozása, illetve járművezetés tiltott átengedése, továbbá kábítószer birtoklásának vétsége miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


