Alvilág
Előzetes letartóztatásban van az alvilág "Kisbandija"
L. Andrást 2015 áprilisában Brazíliában fogták el.
2016.08.18 11:45MTIElrendelte L. Andrásnak, az alvilág Kisbandi néven elhíresült bankárának előzetes letartóztatását a Debreceni Járásbíróság - erősítette meg a Debreceni Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.
A PestiSrácok.hu szerdán írt arról, hogy értesülésük szerint már több mint egy hete Magyarországon van a korábban csalás miatt körözött L. András. A portálnak Nyári Béla, "az alvilág pénztárosának is nevezett férfi ügyvédje" megerősítette, hogy a magyar hatóságok augusztus 6-án szállították haza Magyarországra a Brazíliában tavaly áprilisban elfogott L. Andrást.
Tatár Timea, a Debreceni Törvényszék szóvivője azt közölte, hogy a férfit sikkasztási ügyben augusztus 9-től egy hónapra helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság szökés, elrejtőzés veszélye, bizonyítási eljárás veszélyeztetése, illetve a bűnismétlés lehetősége miatt.
A bíróság határozatát tudomásul vették, az előzetes letartóztatás jogerős - tette hozzá a szóvivő.
A PestiSrácok úgy tudja, a férfit a magyar hatóságok több alvilági leszámolás ügyében is meg fogják hallgatni. A portál ez alapján azt feltételezi, hogy több folyamatban lévő nyomozás, s akár további "emberölések aktáját fogja leporolni a Nemzeti Nyomozó Iroda".
Az MTI kereste az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányságot, ahol későbbre ígértek tájékoztatást.
L. Andrást 2015 áprilisában Brazíliában fogták el. Akkor a rendőrség honlapján azt írták: a brazil hatóságok a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján fogták el és vették őrizetbe az 53 éves férfit, aki ellen csalás miatt adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kisbandi egy időben szerepelt a tíz legkeresettebb magyar bűnöző - rendőrség által készített - listáján. Az alvilág bankáraként is emlegették, ám ezt L. András újságírók előtt többször is visszautasította.
A férfit 2004 januárjában több mint négyszáz rendbeli csalás miatt jogerősen 2 év 8 hónap börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság.
L. Andrásról a Prisztás-gyilkosság perében elhangzott: a férfi igazi csaló volt, jelentős összegeket kölcsönzött, 1996-ban nagy lábon élt, majd tartozási spirálba került és menekülnie kellett. Meg sem állt a Karib-tengeri Dominikáig. A Prisztás-gyilkosság pere során többször felvetették L. András meghallgatásának szükségességét. A Brazíliában elfogott férfi végül írásban tett vallomást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06