Betörés
Rossz házba tört be, és egy másik nőt rángatott a féltékeny férfi
Az élettársát kereste, de egy másik nőt talált a házban, amiben kárt is okozott. Vádat emeltek ellene.
2016.04.13 11:48próbaErőszakkal akarta hazavinni az őt korábban elhagyó élettársát egy hevesi férfi, de tévedésből a nő szomszédjaira tört rá hajnalban. Az ügyészség vádat emelt ellene.
Az eset még tavaly ősszel történt, a Hevesi Járási Ügyészség most erőszakkal, magánlaksértés bűntettével, kisebb kárt okozó rongálás vétségével, és könnyű testi sértéssel vádolja.
A 25 éves fiatalember összeveszett az élettársával, aki elköltözött tőle a velük egy utcában lakó szüleihez - olvasható a Heves Megyei Főügyészség közleményében. A történteket elfogadni képtelen vádlott szerette volna helyreállítani a kapcsolatukat, és ennek érdekében az erőszaktól sem riadt vissza.
Ismeretlen eredetű tudatmódosító hatása alatt hajnali fél háromkor kereste fel a nő szüleinek lakását, hogy hazavigye élettársát. A bódult férfi berúgta az ingatlan ajtaját, a házban pedig egy lapáttal szétverte a televíziót és betört egy ablakot is.
Erre riadt fel az épületben lakó, várandós sértett, akit a vádlott „Na végre, megvagy!” felkiáltással a karjánál fogva megpróbált kirángatni az utcára, melynek során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott neki.
Ekkor derült csak ki, hogy a sértett nem a megfelelő nőt „fogta meg”, hanem eltévesztve a házszámot, tévedésből a nő szomszédjaira tört. Mivel több bűncselekményt is megvalósított tettével a Heves Járási Ügyészség vádat emelt vele szemben.
A Hevesi Járási Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével - halmazati büntetésként felfüggesztett börtönt szabjon ki, a próbaidő tartamára pedig rendelje el a pártfogó felügyeletét, és kötelezze őt az általa ténylegesen okozott kár megtérítésére is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06