Megemelt terrorszint
Sorozatbetörőket fogtak a II. kerületben
Sorozatbetörőket fogtak el a rendőrök a főváros II. kerületében, a páros két hét leforgása alatt legalább nyolc betörést követett el.
2016.03.24 11:42MTIA II. kerületi nyomozók e hét elején, egy, a II. kerületi Frankel Leó utcában elkövetett betörés tetteseit keresve figyeltek fel két férfira a helyszíntől néhány saroknyira lévő, Zsigmond téri villamosmegállóban. Miután igazoltatták őket, egyikük zsebéből négy csavarhúzó, egy multifunkcionális szerszám és egy pár szövetkesztyű került elő, a kezén lévő óráról pedig még a helyszínen bebizonyosodott, hogy megegyezik az érintett lakásból ellopott órával. A rendőrök ezután elfogták a két férfit és előállították a II. kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A további nyomozás kiderítette, hogy ugyanez a két férfi további legalább hét alkalommal tört be március eleje óta budapesti lakásokba, a IX., a XII. és a XX. kerületben, ebből két alkalommal értékszerzés nélkül hagyták el a helyszínt. Mindezek alapján a rendőrség több rendbeli betöréses lopás megalapozott gyanújával indított eljárást a 29 éves budapesti férfi és 43 éves szigethalmi társa ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


