Betörés
Szitává lőtt autóval menekültek Dobogókőről
Két rendőrt is veszélyeztetett autójával menekülés közben egy tetten ért betörőpáros Dobogókőn. A kocsira célzott lövéseket is leadtak a rendőrök, de végül csak egy másik, az úton keresztbe állított rendőrautóval tudták megállítani. Egy évek óta üresen álló dobogókői hotelből próbált különböző fémtárgyakat ellopni a betörőpáros.
2016.02.27 10:27ma.huA zsákmányt az autójukba pakolták, de amikor el akartak indulni a parkolóból, rendőrök állták útjukat. A kocsi vezetője ekkor gázt adott és megpróbált elmenekülni.
Az egyik rendőrnek félre kellett ugrania, ezután adtak le figyelmeztető, majd célzott lövést a rendőrök – számolt be a szerda esti bűncselekményről Kállai Gábor, a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetője az M1 Híradónak.
A rendőrök összesen öt figyelmeztető és kilenc célzott lövést adtak le a betörők autójára. Ők azonban a szitává lőtt kocsival tovább menekültek és csak akkor álltak meg, amikor nekiütköztek egy, az úton keresztbe állított rendőrautónak.
A Híradó értesülései szerint a sofőr csütörtökön még azt mondta a rendőröknek, hogy nem ő, hanem a társa vezette az autót. Amikor azonban figyelmeztették, hogy hamis vádért öt év börtönt is lehet kapni, visszavonta vallomását. Így is három bűncselekménnyel gyanúsítják.
A sofőr ügyvédje a Híradónak azt mondta, a férfi megbánta tettét.
A bíróság a szökés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
Ha a bíróság bűnösnek találja és elítéli, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt halmazati büntetésként akár hat és fél évet is kaphat. A lopásért a másik eljárásban további három év börtönbüntetésre számíthat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06