Pénzt, ajándékokat fogadtak el
Hivatali vesztegetés és kötelességszegés miatt vettek őrizetbe határrendészeket
A megalapozott gyanú lényege szerint pénzt, illetve különböző kisebb értékű ajándékokat kértek, illetve fogadtak el a határon átlépő kamionok vezetőitől.
2015.11.11 12:12MTIVesztegetés elfogadása és kötelességszegés miatt fogtak el több, a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó jelenlegi és volt határrendészt, az ügyészség nyolcuk esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését - közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-vel szerdán.
Nagy Andrea tájékoztatása szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján hivatali vesztegetés elfogadása és szolgálatban kötelességszegés miatt indult a nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztályán.
Az ügyészek kedden 11 rendőrt hivatali vesztegetés elfogadása, míg két rendőrt szolgálatban kötelességszegés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, és házkutatásokat is tartottak. A rendőrök a megalapozott gyanú lényege szerint pénzt, illetve különböző kisebb értékű ajándékokat kértek, illetve fogadtak el a határon átlépő kamionok vezetőitől. A cselekményük nem volt összefüggésben a migránsokkal.
A korrupciós bűncselekménnyel meggyanúsított 11 határrendészt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette, nyolcuk előzetes letartóztatását kezdeményezte. Az előzetes letartóztatásokról szerdán dönt a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa.
A Központi Nyomozó Főügyészség október 19-én 38, a záhonyi határátkelőn szolgálatot teljesítő rendőrt vett őrizetbe, ugyancsak vesztegetés elfogadása miatt. A gyanú szerint a rendőrök az országba be- vagy kilépő külföldiektől fogadtak el 20-100 euró közötti összeget azért, hogy valamely kisebb szabálysértés felett szemet hunyjanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06