Vesztegetési ügy
Hat záhonyi rendőr előzetes letartóztatását rendelte el a törvényszék
Ügyükben üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.
2015.10.20 17:55MTIElrendelte hat rendőr előzetes letartóztatását a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája - tájékoztatta kedden az MTI-t a törvényszék sajtótitkára.
Veszprémyné Szajkó Márta elmondta: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) október 19-én a záhonyi határrendészeti kirendeltségen harminc rendőrt hallgatott ki, közülük huszonegyet őrizetbe vett. A kedden előzetes letartóztatásba helyezett hat gyanúsított ügyében üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt folytat nyomozást a KNYF - közölte.
A bíróság szerint a rendőrök megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy szolgálati helyükön elkövették a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt, feltételezhető továbbá, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megsemmisítenének bizonyítékokat vagy befolyásolhatnák a tanúkat.
A bírósági döntés ellen mind a hat gyanúsított fellebbezett, így az előzetes letartóztatásról másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa dönt majd - ismertette a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


