Bűnügy
Ügyészi akció miatt van torlódás Záhonynál - a NAV nincs benne
Nagyszabású ügyészségi akció miatt van torlódás a záhonyi határátkelőnél. A korábbi hírekkel ellentétben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt közölte: az akcióban egyetlen munkatársukat sem vették őrizetbe.
2015.10.19 14:13MTIA Központi Nyomozó Ügyészség az MTI megkeresésére megerősítette: valóban nyomozati cselekményeket hajtanak végre a térségben, de a részleteiről csak kedden adnak tájékoztatást.
Az M1 úgy tudja: több helyszínen is házkutatásokat tartanak. Információik szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése alapján indult eljárás mintegy 20 ember ellen, és eddig már több, hivatásos állományba tartozó embert őrizetbe vettek. Őket a nyíregyházi nyomozó ügyészség és a megyei rendőrkapitányság épületében állítják elő.
Az M1 felidézte: idén augusztusban a határátkelőhely állományából 11 embert már előzetes letartóztatásba helyeztek cigarettacsempészet gyanújával. Az átkelő közelében továbbra is torlódásra lehet számítani, ezért a rendőrség azt tanácsolja, hogy az Ukrajnába tartók inkább válasszák az egész nap üzemelő beregsurányi vagy a tiszabecsi közúti határátkelőhelyet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06