Bűnügy
Tagadja a HVIM, hogy a vezetőség tagja lenne a lopás gyanúja miatt őrizetbe vett makói férfi
A HVIM az MTI-vel hétfőn azt közölte, "helytelenül szerepel" a szervezet honlapján, hogy a férfi a vezetőség tagja.
2015.07.27 11:52MTITagadja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), hogy a szervezet vezetőségének tagja lenne az a 29 éves makói férfi, akit lopás vétségének gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség.
A HVIM az MTI-vel hétfőn azt közölte, "helytelenül szerepel" a szervezet honlapján, hogy a férfi a vezetőség tagja.
A rendőrség hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a férfi egy helyi lakásból értéktárgyakat vitt el.
Az MTI saját információjára hivatkozva azt írta, hogy a gyanúsított a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnöke és a radikális szervezet országos vezetőségi tagja, aki garázdaság miatt már volt büntetve, 2011 decemberében pedig a Csongrád Megyei Bíróság jogerősen két év - végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
A rendőrség közleménye szerint egy Deák Ferenc utcai lakó vasárnap hajnalban arra ébredt, hogy a házuk elé épített állvány irányából hangokat hall. Felkelt, majd egy férfit látott, akinek a kezében egy serpenyő volt. Felelősségre vonta, mire a konyhai eszközt a nyitott ablakon keresztül visszakapta. Az elkövető annyit mondott: "csak poén" volt. A feljelentés adatai szerint a lakásból készpénz és Zsolnay-porcelán tűnt el.
A makói nyomozók még az esti órákban azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Csabát, akit elfogtak. A férfi részben beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Magvasi Adrián, a HVIM elnökségi tagja, az MTI-vel azt tudatta: T. Csaba nem vezetőségi tagja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak.
Az MTI a cikk megírása előtt megnézte a honlapon, és a vezetőség tagjai között feltüntették T. Csabát is. Erre a közlésre válaszul Magvasi Adrián azt írta: "Helytelenül szerepelt a szervezet oldalán, amit a bíróságra benyújtott adatok igazolnak is."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06