Ötórás kihallgtaás után rabosítás
HVIM: nem engedték be Kanadába Toroczkai Lászlót
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tájékoztatása szerint nem engedték be Kanadába a szervezet tiszteletbeli elnökét, Toroczkai Lászlót. A budapesti kanadai nagykövetség és a magyar külügyminisztérium nem tud az esetről.
2008.06.09 17:52MTI"Toroczkai kanadai magyarok meghívására érkezett az országba (...), június 7-én hajnalban indult útnak, s magyar idő szerint este 7 órakor érkezett a kanadai Torontó repülőterére, ahol három kanadai rendőr a repülőgépből való kiszálláskor rögtön őrizetbe vette" - olvasható Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A szervezet beszámolója szerint ötórás kihallgatás után végül "rabosították" Toroczkai Lászlót. Ezt követően választás elé állították: vagy a nemzetbiztonságra veszélyes személyként eljárást indítanak ellene, vagy önként távozik az országból. Toroczkai László az utóbbit választotta - olvasható a közleményben. A rendőrök azt mondták Toroczkai Lászlónak, hogy egy Kanadából érkezett bejelentés alapján tudtak érkezéséről - tette hozzá a HVIM.
A Nemzetbiztonsági Hivatal nem kívánt nyilatkozni az ügyben, a Külügyminisztérium szóvivője pedig azt mondta: nem értesültek az esetről, sem Kanada, sem Toroczkai László nem kereste meg őket - mondta Szelestey Lajos az MTI-nek. Kanada budapesti nagykövetsége sem tud az esetről.
"Az esetről nem áll rendelkezésünkre információ. Kanadának a személyiségi jogokat védő titoktartási törvénye értelmében nem adható felvilágosítás konkrét, egyéni ügyekről" - válaszolta az MTI kérdésére Papp Tamás, a követség politikai- és sajtóreferense.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


