Népszavazás utáni "cselekvésre" mozgósító levél
Kormányfuttatás: mire készül Budaházy és Toroczkai?
Népszavazás utáni "cselekvésre" mozgósít az a levél, amelyet Budaházy György és Toroczkai László aláírásával juttattak el a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez.
2008.02.21 08:24Magyar NemzetA levélben arra kérnek mindenkit, hogy március 9-én, az urnazárás után jöjjenek az Országgyűlés épületének „közelébe”, hogy emlékeztessék a kormányt és az ellenzéket is, mi a dolguk.
„Ha a népszavazás sikeres lesz, akkor a népnek joga lesz elkergetni a kormányt, amelynek nem marad más lehetősége, mint hogy fusson.” – idézi Orbán Viktor 2007. március 15-i beszédét a lap szerkesztőségéhez eljuttatott levél, amelyet Budaházy György és Toroczkai László aláírásával láttak el, és Toroczkai egyik állítólagos e-mail címéről küldtek.
A levélben szereplő felhívás szerint 2008. március 9-én este, a népszavazási urnazárás utánra hívnak mindenkit Budapestre, az Országgyűlés épületének közelébe, hogy a kormányt és az ellenzékét is emlékeztessék a fenti szavakra! Hogy pontosan hogyan kívánják emlékeztetni az említetteket, az nem derül ki a levélből, bár a mellékelt plakát képei sejttetni engedik.

Orbán Viktor egyébként az idézett márciusi beszédében, a pártelnök honlapján megtalálható dokumentum szerint nem egészen azt mondta, ami a levélben található. A volt miniszterelnök a következőket mondta: „A népszavazással megnyílt a lehetőség, hogy lebontsuk az utolsó sarkot is a hátuk mögül. Ez az utolsó alkotmányos eszköz, amellyel az emberek kinyilváníthatják akaratukat. A népszavazás ügydöntő. A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék.
Onnantól fogva nincs több magyarázkodás, nem hivatkozhat sem demokráciára, sem alkotmányra, sem törvényre, semmire az égvilágon. Nem marad más számára, mint futni, de gyorsan.” Tehát Orbán szerint akkor lenne elvileg „elkergethető” a kormány, ha a sikeres népszavazás után nem hoznák meg azokat a döntéseket, amelyekről a népszavazás szól: nem törölnék el a vizitdíjat, a tandíjat és a kórházi napidíjat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06