Nincs feloldozás
Amikor azt hitte, már elfelejtették és vége: 16 év után fogták el egy szegedi taxis feltételezett gyilkosát
Európai elfogatóparancs alapján Németországban elfogtak egy 39 éves balatonmáriafürdői férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint 1998 szeptemberében megölt egy taxisofőrt Domaszéken.
2015.05.12 15:52MTIEurópai elfogatóparancs alapján Németországban elfogtak egy 39 éves balatonmáriafürdői férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint 1998 szeptemberében megölt egy taxisofőrt Domaszéken - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Szenti Szabolcs közölte, a Csongrád megyei nyomozók a bűncselekmény elkövetése után tizenhat és fél évvel jutottak olyan adatok birtokába, amelyek alapján a nyomozási bíró európai elfogatóparancsot bocsátott ki az emberölés bűntettével megalapozottan gyanúsítható T. Roland ellen.
A 39 éves balatonmáriafürdői férfit április 23-án fogták el Németországban. A magyar és a német hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket a férfi mielőbbi átadása érdekében - közölte a szóvivő.
Az áldozat, egy 39 éves szegedi taxis 1998. szeptember 15-én éjszaka a Szegedi Rádiótaxi diszpécserének utasítására vett fel utasokat. Járművét másnap kora reggel találták meg a Tolna megyei Bonyhádot és Cikót összekötő úttól mintegy kétszáz méterre, a Határ-patak partján, elhagyottan.
A férfit eltűntként keresték, a nyomravezetőnek 100 ezer forintot ajánlottak föl.
A rendőrség - a beszerzett adatok, információk, valamint a gépkocsiban rögzített nyomok alapján - október 5-én rendelt el nyomozást emberölés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az áldozat holttestét október 9-én találták meg a Csongrád megyei Domaszék határában, az 55-ös úttól egy kilométerre, egy kukoricásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
- 11:19 Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét
- 10:18 Az orosz hírszerzés tevékenységéhez nyújtott segítség címén emeltek vádat egy brit férfi ellen
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06