Bűnügy
Előzetes letartóztatásban a rendőrökre támadó gadnai férfi
A Miskolci Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a 35 éves gadnai férfinak az előzetes letartóztatását, aki a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőrökre támadt Felsővadászon.
2015.03.11 10:55MTIA Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség helyettes szóvivője, Barkó Tamás közölte, a férfival szemben az encsi rendőrkapitányság hivatásos állományú beosztottjai azért intézkedtek a múlt héten, mert az egyik felsővadászi italboltnál szóváltásba keveredett egy ismerősével, akihez a vita hevében egy kerékpárt, illetőleg egy szemeteskukát is hozzávágott.
Az ittas állapotban lévő elkövető a rendőrök kiérkezésekor kezdetben együttműködő magatartást tanúsított, azonban miközben előállították, a rendőröket trágár kifejezések kíséretében szidalmazni, fenyegetni, majd köpködni kezdte, és a gépkocsit vezető rendőrt menetközben a jobb combján megrúgta, a hátsó ülésen pedig a másik egyenruhást megpróbálta "megfejelni".
A férfival szemben a Miskolci Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indított nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06