Élettársa életveszélyes sérüléseket szenvedett
Előzetesben a késelő pénzügyőr
A 39 éves konyári férfi február 25-én kora délután a szülei által lakott ingatlanban tartózkodott az élettársával. Szóváltás után kölcsönösen bántalmazták egymást, annak során a gyanúsított a sértettet késsel többször megszúrta.
2015.03.02 15:58MTIEmberölés bűntettének kísérlete miatt a Debreceni Nyomozó Ügyészség folytat nyomozást egy konyári férfi ellen, mert a gyanúsított a vám- és pénzügyőrség hivatásos állományú tagja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának vezető tisztségviselője - közölt a hajdú-bihari főügyész hétfőn az MTI-vel
Pocsai Edit tájékoztatása szerint a Debreceni Járásbíróság nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, aki szóváltást követően késsel többször megszúrta az élettársát. A nő a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A 39 éves konyári férfi február 25-én kora délután a szülei által lakott ingatlanban tartózkodott az élettársával. Szóváltás után kölcsönösen bántalmazták egymást, annak során a gyanúsított a sértettet késsel többször megszúrta. Ezt követően a gyanúsított édesanyja visszaért a boltból és értesítették a mentőket - ismertette a főügyész.
A megkéselt nőt mentőhelikopterrel vitték kórházba Debrecenbe, ahol súlyos sérülései miatt sürgős műtétre volt szüksége, jelenleg is intenzív osztályon ápolják. Az eddigi adatok szerint megalapozott a gyanú, hogy az elkövető szándéka a sértett megölésére irányult - mondta Pocsai Edit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


