Kétszer ugyanabba a folyóba
Vádat emeltek a trafikrabló ikerpár ellen
Vádat emelt az ügyészség azzal a két fivérrel szemben, akik a nyomozás adatai szerint kétszer is kiraboltak egy trafikot Győrben.
2014.10.21 08:55Havariapress
Fotó: FB/Nemzeti Dohánybolt
A 28 éves ikerpár ez év márciusában, majd áprilisában is kirabolt egy dohányboltot a nyugat-magyarországi városban, azonos módszerrel. Mindkét alkalommal az esti órákban mentek az általuk kiszemelt trafikhoz, ahol egyikük az utcán maradt és figyelt, míg másikuk napszemüvegben, pulóvere kapucniját a fejére húzva lépett be az üzletbe. Odabent késsel a kezében rögtön az alkalmazotthoz lépett, és a bevétel átadására szólította fel őt.
A rablópáros az első alkalommal több mint negyedmillió forintot szerzett, másodszor azonban alig több mint negyvenezer forinthoz jutottak hozzá.
A Győri Járási Ügyészség vádirata értelmében az előzetes letartóztatásban lévő vádlottaknak két-két rendbeli, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt kell számot adniuk a bíróságon; tettükért 5 évtől akár 15 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


