Két embert elfogtak
Trafikrabló bandát értek tetten Kőbányán
Két embert elfogtak, amikor egy X. kerületi trafikot próbáltak meg kirabolni, két társukat viszont még keresik a rendőrök.
2014.09.05 14:19MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a X. kerületben egy Kőbányai úti trafik riasztójára figyeltek fel a pestszentlőrinci rendőrök még csütörtökre virradó éjszaka.
A bolthoz érve látták, hogy egy autó járó motorral várakozik, három férfi pedig az üzlet előtt áll, amelynek biztonsági rácsát kifeszítették, ajtaját kinyitották.
A rendőri felszólítás ellenére az autóban ülő ember gázt adott és elhajtott, a másik három férfi pedig egy telephely kerítésén átugorva próbált meg elmenekülni a rendőrök elől.
Egyiküket, Sz. Imrét a rendőrök egy a járműjavító-telep területén parkoló tehergépkocsi alól húzták ki, majd előállították a XVIII. kerületi rendőrkapitányságra.
A férfi egyik társát, aki elmenekült a helyszínről, a rendőrök perceken belül beazonosították, és S. Zsoltot fél órán belül a tartózkodási helyén elfogták. Az ott tartott házkutatáskor a nyomozók mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, dohánytermékeket, szeszes italokat, televíziókat találtak.
Továbbá a rendőrök lefoglalták a férfinak a bűncselekmény idején használt ruházatát és az elkövetéshez használt eszközöket, szerszámokat.
Az ügyben a további eljárást a XVIII. kerületi rendőrkapitányság folytatja le, egyben előterjesztést tettek a két férfi előzetes letartóztatásának indítványozására. A gyanúsítottak két társát keresi a rendőrség - olvasható a BRFK közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06