Befejeződött a mentés
Ismét járható az M1-es a halálos balesetet követően
Egy teherautó belerohant a kisbuszba, leszakította a trélert, amelyről a személyautó az útra borult, és maga alá temette a hiba elhárításán dolgozó férfit.
2014.09.19 11:17MTIMár csak a leálló sávot tartják zárva az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán Bicskénél, ahol péntek hajnalban halálos baleset történt - közölte a katasztrófavédelem és az Útinform.
Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a sztráda 28-as kilométerénél műszaki hiba miatt vesztegelt egy kisbusz, amely a hozzá kapcsolt tréleren személyautót szállított.
Egy teherautó belerohant a kisbuszba, leszakította a trélert, amelyről a személyautó az útra borult, és maga alá temette a hiba elhárításán dolgozó férfit.
A szóvivő elmondta: a férfi - akit az érdi hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók emeltek ki a roncs alól - a helyszínen meghalt. Két ember súlyosan megsérült - egyiküket a tréler alól kellett kimenekíteni -, őket kórházba vitték.
A felborult, illetve megdőlt járműveket daruval emelték vissza az útra. Emiatt az autópálya érintett szakaszát órákra lezárták, a forgalmat Bicskénél leterelték az M1-esről, ahová Herceghalomnál lehetett visszatérni.
Az Útinform arról tájékoztatott, hogy a terelés véget ért, már csak a leállósávot tartják zárva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06