Szerencsejátékokon eljátszotta a lakók pénzét
Előzetes letartóztatásba helyezték a társasházi sikkasztót
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság H. Beatrixot, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy társasházkezelő cég beltagjaként elsikkasztotta a lakók által befizetett pénzt - közölte Fővárosi Bíróság sajtótitkársága csütörtökön.
2008.08.21 18:37MTIH. Beatrixot még szerdán helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság; a végzés nem jogerős, mivel a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. A nővel szemben jelentős kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt indult eljárás.
A rendőrség honlapján hétfőn közzétett közlemény szerint több kerületi kapitányságra összesen kilenc feljelentés érkezett az elmúlt napokban egy társasházkezelő betéti társasággal kapcsolatban, amiatt, hogy a cég nem tud elszámolni a társasházak vagyonával. Mint írták, az összes feljelentés esetében azonnal elrendelték a nyomozást ismeretlen tettes ellen sikkasztás bűntettének gyanúja miatt.
Az ügyeket egyesítették, a nyomozást a IX. kerületi rendőrkapitányság folytatja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztályának szakirányításával. A nyomozók múlt kedden házkutatást tartottak a társaság irodáiban és jelentős mennyiségű, a cég tevékenységével összefüggő iratot foglaltak le. A társaság gazdálkodásának átfogó vizsgálatára igazságügyi könyvszakértőt rendeltek ki.
A sikkasztással gyanúsított nő jogi képviselőjével hétfőn jelent meg a IX. kerületi rendőrkapitányságon, ahol részletes beismerő vallomást tett és elmondta: az elsikkasztott pénzt szerencsejátékokon eljátszotta. Az MTI a múlt héten saját információi alapján arról számolt be, hogy a feljelentést a Nagy és társa Bt. ellen tették, amely több mint 20 új építésű társasház kezelését végzi a főváros különböző kerületeiben, többségében a Ferencvárosban.
Ezen kívül a X., a XI. és a XIX. kerületben is ellátták társasházak közös képviseletét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


