Szénmonoxid és ammónia került a levegőbe
Eloltották a tüzet a kigyulladt műanyagüzemben Solymáron
Eloltották a tüzet, ami hajnalban keletkezett Solymár külterületén egy műanyagüzemben, a levegőbe került szennyeződés nem veszélyezteti a Pest megyei település lakóit, személyi sérülés sem történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
2008.08.16 12:33MTIA PEMÜ Műanyagipari ZRt. vulkanizáló üzemében keletkezett tüzet félszáz tűzoltó fékezte meg, egy részük a fővárosból érkezett - mondta Dobson Tibor.
Jelenleg két tűzoltóautóval tíz tűzoltó dolgozik a Terstyánszky Ödön utcai helyszínen, az utómunkálatokat végzik, szellőztetik a kétemeletes épületet és tart a tűz okának megállapítása.
A kigyulladt száz kilogramm vegyi anyagot vízzel nem lehetett oltani, ezért a tűzoltók, teljes légzésvédelemben, porral fékezték meg a lángokat.
A helyszínre vegyi felderítő szakembereket is hívtak, akik folyamatosan műszerrel vizsgálták a levegőbe kerülő szennyeződés összetételét - tette hozzá a szóvivő.
A levegőbe kis mennyiségű szénmonoxid és ammónia került, de ez a lakosság számára nem jelent veszélyt.
A 48x16 méter alapterületű csarnokban is voltak veszélyes vegyi anyagokat tartalmazó hordók, azokat a tűzoltók elszállították - mondta Dobson Tibor.
A tűz kialakulásakor nem folyt munka az üzemben, az esetre az épületből kiáramló füst hívta fel a figyelmet.
Kapcsolódó írások:
- Kigyulladt a Syma csarnok mellett egy melléképület - Eloltották a tűzet
- Kigyulladt egy raktárépület Szolnok külterületén - mérgező füst a levegőben
- Kigyulladt a visegrádi Silvanus hotel - 30 tűzoltó küzdött a lángokkal
- Kigyulladt egy XIV. kerületi családi ház - egy ember bennégett
- Veszélyes hulladék robbant Solymáron
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


