Hajdúdorog
Tetten érték a biciklis betonvas-tolvajokat
O. Norbertet, B. Gyulát és a 69 éves B. Ferencet a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, mely során a terheltek beismerő vallomást tettek.
2014.04.18 11:56ma.huA Hajdúdorogi Rendőrőrs parancsnokának 2014. április 17-én 14 óra 30 perc körüli időben a tudomására jutott, hogy a város egyik részén feltehetőleg lopják a vasat a szétszedett betonelemekből.
A Készenléti Rendőrség és a helyi rendőrőrs egyenruhásai a helyszínre mentek, ahol tetten értek két férfit, akik éppen a betonból kiszedett vasat akarták engedély nélkül elhordani a területről.
A rendőrök kérdőre vonták a 23 és 19 éves fiatalokat, akik elmondták, hogy egy harmadik férfival szedték ki a vasat, azért hogy azt eladják egy MÉH telepen. A járőrök a két férfit a helyszínen, míg harmadik társukat otthonában elfogták, majd előállították őket a rendőrőrsre. O. Norbertet, B. Gyulát és a 69 éves B. Ferencet a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, mely során a terheltek beismerő vallomást tettek.
A hajdúböszörményi és a hajdúdorogi lakosok ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Hajdúdorogi Rendőrőrs folytatja a nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06