Vészhelyzet volt az árvíz miatt
Homokzsákokkal védték a házakat Nagyvisnyón - éjjel kiöntött a patak
Elmúlt a veszélyhelyzet csütörtök reggelre Nagyvisnyón, azt követően, hogy éjjel még a lakóházakat kellett megvédeni homokzsákok bevetésével a Szalajka patak áradásától - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
2008.07.24 10:21MTIAz eső elállt és a patak visszahúzódott, ugyanakkor érvényben maradt a figyelőszolgálat - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az áradás nyomán mindössze négy lakóház pincéjéből kellett kiszivattyúzni a vizet - tette hozzá Magyar Attila.
Mint elmondta: az egri polgári védelmi egység, valamint az egri és a bélapátfalvai tűzoltók összesen 750 homokzsák bevetésével védték meg a lakóházakat, így a víz csak kerteket, udvarokat öntött el, illetve pincékbe folyt be. Ugyanakkor a védelmi vonalat nem bontották le, és a hatóságok is készen állnak, egy esetlegesen újból előálló vészhelyzet elhárítására - mondta Magyar Attila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


