Vészhelyzet volt az árvíz miatt

Homokzsákokkal védték a házakat Nagyvisnyón - éjjel kiöntött a patak

Elmúlt a veszélyhelyzet csütörtök reggelre Nagyvisnyón, azt követően, hogy éjjel még a lakóházakat kellett megvédeni homokzsákok bevetésével a Szalajka patak áradásától - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.

2008.07.24 10:21MTI

Az eső elállt és a patak visszahúzódott, ugyanakkor érvényben maradt a figyelőszolgálat - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az áradás nyomán mindössze négy lakóház pincéjéből kellett kiszivattyúzni a vizet - tette hozzá Magyar Attila.

Mint elmondta: az egri polgári védelmi egység, valamint az egri és a bélapátfalvai tűzoltók összesen 750 homokzsák bevetésével védték meg a lakóházakat, így a víz csak kerteket, udvarokat öntött el, illetve pincékbe folyt be. Ugyanakkor a védelmi vonalat nem bontották le, és a hatóságok is készen állnak, egy esetlegesen újból előálló vészhelyzet elhárítására - mondta Magyar Attila.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.