Önbíráskodás
Volt fegyőrök ellen emeltek vádat Kecskeméten
Életveszélyt okozó testi sértés és önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat három férfi, köztük két egykori fegyőr ellen a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség.
2013.08.26 13:33MTI
Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivőjének közleménye szerint az elsőrendű és a másodrendű vádlott - akik az elkövetés idején büntetés-végrehajtási őrök voltak - 2012. augusztus 3-án a Solt külterületén lévő erdőben felkeresték a juhokat legeltető sértettet, és felelősségre vonták őket egy traktor eltűnésével kapcsolatban. A jármű az elsőrendű vádlott apjának, a harmadrendű vádlottnak a tulajdona volt.
A két férfi követelte, hogy a sértett a traktorért, illetve az eltulajdonításban való részvételért kapott pénzt adja át nekik, majd megverték. Ezután a harmadrendű vádlottal közösen a sértettet egy kötéllel felakasztották egy fára. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos és életveszélyes sérüléseket szenvedett, az akasztás önmagában is közvetlen életveszélyt okozott.
Az elsőrendű és a másodrendű vádlott házi őrizetben van, míg a harmadrendű vádlott szabadlábon védekezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


