Életveszélyes sérüléseket okozott egy férfinak
Őrizetbe vettek egy fegyőrt Kecskeméten
Őrizetbe vett a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség hétfőn egy a büntetés-végrehajtás állományába tartozó gyanúsítottat, aki az elkövetéskor még szintén fegyőr társával Solt külterületén életveszélyes sérüléseket okozott egy férfinak.
2013.04.30 13:30MTIA Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla közölte: a férfit életveszélyt okozó testi sértés és önbíráskodás bűntettével gyanúsítják.
2012. augusztus 3-án este találtak rá Solt külterületén egy juhászra, akit aznap reggel megvertek és egy fára felakasztottak. A most őrizetbe vett fegyőr társát még tavaly októberben elfogták.
A férfit azzal gyanúsították, hogy a Solt melletti erdőben, az akkor még ismeretlen társával felelősségre vonta az ott juhokat legeltető sértettet egy traktor eltűnése miatt. A juhászt megverték, egy fához hurcolták, kötelet tettek a nyakába, majd felhúzták egy fára, úgy faggatták. Később megérkezett a tavaly őrizetbe vett férfi édesapja is, a traktor gazdája. Az elkövetők a mozgásképtelenné vált sértettet hátrahagyva távoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


