Kirúgták a fegyőrnőt
Terhes lett a börtönőr - az egyik rabtól...
Felfüggesztették az állásából a börtönőrt, amikor kiderült, hogy gyermeket vár, az azonban még a börtönigazgató számára is meglepetésként hatott, hogy az apa az egyik fogvatartott.
2013.07.12 12:53ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net
Mobiltelefonokat csempészett egy börtönőr-nő a raboknak, ám nem ez volt a legnagyobb vétsége, amire fény derült nem sokkal azután, hogy terhessége miatt felfüggesztették a munkából. A börtönigazgató eleinte csak annyit tudott, hogy az egyik fegyőrnő várandós lett, ezért mindenképp el kellett volna távolítani őt a rabok közeléből, az azonban csak jóval később derült ki, hogy az apa állítólag épp az egyik fogvatartott.
A 30 éves nő az ausztriai Krems börtönében dolgozott május 13-ig, akkor függesztették őt fel - írta az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. Az igazgató nem sokkal korábban szerzett tudomást arról, hogy valaki mobiltelefonokat csempészett a raboknak, elmondása szerint azonban az álmában sem fordult meg a fejében, hogy a terhes alkalmazottjának épp az egyik rabbal volt viszonya. Jelenleg a telefoncsempészettel is őt vádolják. "Ha mindez igaznak bizonyul, akkor úgy vélem, az ilyen embereknek semmi keresnivalójuk a büntetés-végrehajtásban" - jelentette ki.
A nő ügyvédje ugyanakkor azt mondja, őszinte szerelem alakult ki védence és a rab között, és nem valamiféle futó kalandról van szó. Az elítéltet mindenesetre három hónappal ezelőtt már áthelyezték egy felső-ausztriai börtönbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


