Éhségtől elhullott szürkemarha-tetemek
Állatkínzásért körözött férfit tartóztattak le
Előzetes letartóztatásba került az a hétfőn elfogott nagykanizsai férfi, aki ellen állatkínzás miatt volt érvényben elfogatóparancs - közölte honlapján kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
2012.12.11 18:54MTIA járőrök Nagykanizsa belvárosában fogták el Cs. András Csabát, akivel szemben a Nagykanizsai Városi Bíróság állatkínzás vétségének elkövetése miatt bocsátott ki elfogatóparancsot. A rendőrök a férfit előállították, ezt követően pedig a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
Beznicza Árpád, a Zala Megyei Bíróság szóvivője az MTI megkeresésére közölte: a férfi ellen azért adtak ki elfogatóparancsot, mert a 2010 óta ellene folyó eljárásban eddig elérhetetlennek bizonyult. Nem vette át a neki címzett iratokat, nem jelent meg a hatóságok idézéseire sem, ezért döntöttek az előzetes letartóztatásáról.
A szóvivő hozzátette: az állatkínzással vádolt férfi elleni gyanúsítást időközben vétségről bűntettre minősítették át.
Az MTI más hatósági forrásból úgy értesült, hogy Cs. András Csaba ellen 2010 nyara óta folyik eljárás, miután az általa üzemeltetett nagykanizsai telepen összesen 17, az éhségtől elhullott és oszlásnak indult szürkemarha tetemet, és éhségtől legyengült állatokat találtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


