Brutális állatkínzás
Terrorelhárítók jelentek meg a kutyaviadalon
Kutyaviadal szervezőit fogták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai Ózdon. A rendőrök három férfit, köztük két román állampolgárt vettek őrizetbe.
2012.05.14 15:42HavariaPressA tiltott állatviadal szervezőire vasárnap reggel csaptak le a rendőrök Ózdon, egy magáningatlanon. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság előzetes bűnügyi információi alapján ütöttek rajta az ózdi nyomozók és a terrorelhárítók egy 38 éves férfin, valamint vendégein, egy 29 és egy 32 éves román állampolgáron.
A megalapozott gyanú szerint az állatviadalon a résztvevők kutyáikra ezer euró értékben fogadtak, az állatok pusztulásával, vagy maradandó egészségkárosodásával járó, vérre menő viadalon külön bíró is tevékenykedett. A résztvevők elszántságát jól jellemzi, hogy az őrizetbe vett román páros egyik tagja csaknem egy éven át trenírozta, készítette fel társának harci kutyáját a véres küzdelemre. Feladata volt az is, hogy a kutyát a kialakított ringbe vigye és a viadal során utasításokat adjon számára.
Az állatviadalról összesen 13 embert állítottak elő az Ózdi Rendőrkapitányságra, az őrizetbe vett három férfin túl további két másik személy is gyanúsítottként szerepel a megindított büntetőeljárásban. Az akció során nyolc, pitbull-jellegű ebet foglaltak le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


