A Rábán még kritikus a helyzet
Levonulóban van az áradás a Dráván
A Rábán már levonulóban van az áradás, a Dráván azonban továbbra is kritikus a helyzet.
2012.11.07 10:15MTIPetróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: a Dráva Őrtilosnál a valaha mért legnagyobb vízszintet érheti el, a víz a Murakeresztúr-Gyékényes-Barcs vasútvonalat is veszélyezteti. A folyó előreláthatóan szerda este Őrtilosnál, péntek reggel pedig Barcsnál tetőzik. Drávaszabolcsnál péntektől elsőfokú készültség lép érvénybe, szombaton ezt előreláthatólag harmadfokúra kell emelni, hiszen a folyó e szakaszán vasárnap éri el a legmagasabb szintet - olvasható a közleményben.
A magyar katasztrófavédelem a horvát és szlovén partnerektől folyamatosan értesül a Dráván zajló eseményekről, szükség esetén azonnal segítséget nyújt, és készen áll a folyó hazai szakaszának védelmére - írták. A Rába kedd délután négy óra után tetőzött Csákánydoroszlónál. A településen eddig 15 házat kellett megvédeni 2500 homokzsák felhasználásával. Az árvízi védekezésben száztízen vettek részt, köztük az Őrség-Goricko mentőcsapat tíz tagja, valamint a Csákánydoroszló Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltói. A térségben hat negyedrendű utat is lezártak vízátfolyások miatt.
A folyó körmendi szakaszán este háromnegyed nyolckor harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A megelőző intézkedésekbe ötven helyi önkéntes is bekapcsolódott, kétezer homokzsákot töltöttek meg. A katasztrófavédelem és a vízügyi igazgatóság szakemberei a helyszínen irányítják a munkálatokat. Az MTI tudósítója helyi vízügyi szakemberektől úgy értesült, hogy a Rába a körmendi szakaszon kedden 23 órakor 469 centiméteres vízállásnál tetőzött, azóta apadásnak indult. A folyó további szakaszain, például Sárvárnál a domborzati viszonyok miatt már nem kell nagyon magas vízállásra, elöntésekre számítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


