Kocsmában kapták a tippet
Őrizetben az idős férfit meggyilkoló románok
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a két román férfit, akik meggyilkoltak és kiraboltak egy idős mórahalmi férfit, vasárnap este. Egy harmadik, szintén román férfit, mint felbujtót hallgattak ki és vettek őrizetbe.
2012.10.23 18:55HavariaPressHétfőn délelőtt jelentette a rendőrségen egy nő, hogy holtan találta házában idős férfi rokonát. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 60 éves férfit vasárnap este ölték meg, majd a lakásból készpénzt és különböző értéktárgyakat vittek el. A nyomok a szomszédos tanyához vezettek ahonnan a rendőrök előállítottak egy 24 éves román férfit, aki részletes beismerő vallomást tett. Társát, egy 34 éves szintén román férfit Mórahalmon fogták el, kerékpározás közben. A két férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást. A nyomozás során arra is fény derült, hogy egy 30 éves román férfi volt az, aki a kocsmában a tippet adta a két támadónak, hogy az idős férfi nagyobb mennyiségű pénzt tart otthon. A tippadót felbujtóként elkövetett rablás miatt hallgatták ki a rendőrök. Mindhárom román férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


