Debreceni Ítélőtábla
Rablás, halált okozó testi sértéssel: az egyik ítéletet mérsékelték
Halált okozó testi sértés és rablás miatt 8 év, illetve 4 év 8 hónap börtönbüntetést szabott ki szerdán jogerősen a Debreceni Ítélőtábla arra a két férfira, akik 2010-ben saját házában súlyosan bántalmaztak és kiraboltak egy tiszabői férfit; ő később belehalt sérüléseibe.
2012.10.10 14:38MTIFórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla sajtószóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a táblabíróság a Szolnoki Törvényszék idén februárban meghozott elsőfokú ítéletét az elsőrendű vádlott esetében helybenhagyta, míg a másodrendűnél 5 év 10 hónapról mérsékelte, miután esetében a feltáró jellegű beismerő vallomását enyhítő körülményként értékelte az ítélőtábla.
A két férfi 2010 júniusában tört be éjjel a sértett házába, az alvó férfit az elsőrendű vádlott ököllel kezdte ütni. A nála talált 140 ezer forint készpénzt egymás között osztották el.
A sértett a bántalmazás következtében egyebek mellett életveszélyes agysérülést szenvedett, ezért többször is kórházba került, a bántalmazás miatt maradandó testi fogyatékosságot szenvedett.
A férfit utoljára 2011 januárjában vitték kórházba, ahol február 27-én meghalt. A bíróság a sértett halála és a bántalmazás között közvetlen ok-okozati összefüggést állapított meg - tette hozzá Fórizs Ildikó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


