Kezdeményezik a letartóztatását
Hajdúszováti gyilkosság: helyi fiatalember a gyanúsított
A szeptember 9-ei hajdúszováti gyilkosság gyanúsítottja egy 17 éves helyi fiú; a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.
2012.10.05 12:44MTIA rendőrség pénteken kezdeményezte a szeptember 9-én Hajdúszováton történt gyilkosság csütörtökön elfogott gyanúsítottjának, egy 17 éves helyi lakosnak az előzetes letartóztatását - jelentette be Gyurosovics József Hajdú-Bihar megyei főkapitány pénteken Debrecenben.
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított fiatalember ellen négy vagyon elleni bűncselekmény miatt is folyik eljárás - hangzott el a sajtótájékoztatón. Az áldozat egy 58 éves helyi férfi volt, holttestére egy árokban találtak rá, halálát súlyos bántalmazás okozta.
A főkapitány az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a férfi kihallgatása során "nem volt együttműködő", a tettét feltehetően egyedül követte el, az áldozattal korábban nem állt kapcsolatban. A nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket nem árult el.
A sajtótájékoztatón levetítették a férfi elfogásáról készült rendőrségi felvételeket, amelyekből kiderült, hogy a korábbi sajtóhírekkel ellentétben az akciót nem a Terrorelhárítási Központ kommandósai folytatták. A fiatalember nem tanúsított ellenállást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


