Az állatok összértéke 1,3 millió forint
Négyszáz libát loptak el egy csólyospálosi tanyáról
Rövid időn belül másodszor loptak el ismeretlenek nagy tételben tömésre tartott libát Bács-Kiskun megyében, ezúttal egy csólyospálosi tanyáról vittek le több száz szárnyast.
2012.08.17 12:53MTIMihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint az újabb esetről csütörtökön érkezett a hatósághoz bejelentés, mely szerint az elmúlt egy hónapban eddig tisztázatlan körülmények között négyszáz, 10-12 hetes liba tűnt el egy csólyospálosi, Alsócsólyosban lévő tanyáról. Az állatok összértéke az elsődleges becslések szerint meghaladja az 1,3 millió forintot.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője emlékeztetett arra, hogy egy másik, hasonló ügyben is nyomoz a rendőrség, miután egy keceli tulajdonos hétfőn bejelentette: az állatok szállításakor kiderült, hogy mintegy hétszáz, egyenként 3-3,5 kilogrammos liba hiányzik az állattartótelepének az egyik óljából. A kár itt eléri a másfél millió forintot.
Az alezredes jelezte, hogy mindkét esetben lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


