Blokkolja a pedálozást
Ezzel talán megakadályozható a biciklilopás
Egy lépéssel a bicikli tolvajok előtt járhatunk a tervezői díjat nyert dizájn lakattal!
2012.07.18 10:42ma.huHáromféle trend figyelhető meg a biciklizők között az egyre inkább divattá váló kerekezés miatt elszaporodó eszközlopások megakadályozásának érdekében. Az egyik csoport hatalmas láncokkal, U-lakattal, chipezéssel igyekszik megtartani kerékpárját, vagy annak nagy részét, míg a másik csoport viszi magával a kétkerekűt egészen akár a tárgyalóasztalig, vagy iskolapadig, a maradék pedig a lehető legócskább biciklivel jár, amit már annyiszor elloptak, hogy értéke már nem hat vonzóan a tolvajlásra szakosodott sportbarátoknak.
A 2012 iF termékdizájn díjat nyert pedálblokkoló tulajdonképpen a pedálozást akadályozza meg, még ha sikerült is az ügyes kezű rablóbandának a lakatokat szétnyitni, vagy a láncokat elcsípni, sok hasznát nem veszik a bringának. Ha pedig túl sok a macera a zsákmánnyal, inkább odébb állnak könnyebb prédáért.
A Cheng-Tsung Feng és Yu-Ting Cheng által tervezett lezáró szerkezet könnyű, és a vázon is elfér, amennyiben használaton kívül helyezzük. Természetesen, kulccsal nyitható és zárható. Bár a professzionális tolvajoknak semmi sem jelent akadályt, bizonyára megizzadnak, míg megpróbálják szétbontani ez új zárat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


