Az értékük eléri a másfél millió forintot
Elloptak hétszáz libát egy keceli telepről
Eltűnt mintegy hétszáz, tömésre tartott liba ismeretlen körülmények között egy keceli állattartótelep egyik óljából.
2012.08.14 15:28MTIMihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint az esetre az állatok elszállítása közben derült fény, miután a bértömésre kiadott szárnyasokból a kelleténél mintegy hétszázzal kevesebbet találtak az épületben.
Jelezte: a tulajdonos hétfőn jelentette az állatok eltűnését a rendőrségen. Az ügyben lopás gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozás eddigi adatai szerint az ismeretlen tettesek az elmúlt szűk két hétben, eddig tisztázatlan módszerrel jutottak be a körbekerített telepre és vitték el onnan az egyenként mintegy 3,5 kilogrammos libákat.
Az elsődleges becslések szerint a jószágok összértéke eléri a másfél millió forintot - tette hozzá a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


