Előzetesben
Gyerekek mobiljára és pénzére utaztak a miskolci rablók
Az elmúlt napokban két 20 éves férfi gyerek- és fiatalkorú sértetteket rabolt ki Miskolcon. A sorozatot a rendőrök szakították meg.
2012.08.14 09:52ma.hu/police.huAz elmúlt időszakban fiatal fiúkat raboltak ki az akkor még ismeretlen elkövetők. A gyanúsítottak közrefogták a sértetteket, majd fenyegetéssel és erőszakkal elvették a náluk lévő értékeket, például mobiltelefont vagy készpénzt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint volt olyan nap, amikor délelőtt és délután is akcióba léptek, az elkövetők összesen három gyermekkorú fiút támadtak le, akik félelmükben átadták a náluk lévő telefonjaikat, illetve csekély mennyiségű készpénzüket.
Két nap múlva a délelőtti órákban Miskolcon a Búza téri aluljáróban tartóztatott fel a két elkövető egy fiatalkorú fiút, akitől a már begyakorolt módon akarták elvenni az értékeit. A megtámadott azonban talpraesett módon kibújt a szorításból és a közeli irodában talált menedéket, illetve kért segítséget.
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei a kapott információk alapján a helyszín közelében elfogták a támadókat. A rendőrségre előállított gyanúsítottak elismerték mind a három bűncselekmény elkövetését. A bűnügyi őrizetbe vett elkövetőkkel szemben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra, amit a bíróság elrendelt.
Az ügy érdekessége, hogy az egyik, ezidáig már két alkalommal büntetett gyanúsított előállításakor más adataival azonosította magát, így közokirat hamisítás bűntette miatt is eljárás indult vele szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06