Legkorábban 30 év múlva szabadulhat
Életfogytiglanra súlyosbították a kiskorpádi gyilkos büntetését
Húsz évről jogerősen életfogytiglani fegyházra változtatta a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a tettesnek a büntetését, aki tavaly tavasszal a Somogy megyei Kiskorpádon olyan súlyosan bántalmazott egy idős férfit, hogy az áldozat belehalt sérüléseibe.
2012.06.12 14:32MTIA táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa az ügyben korábban eljáró Kaposvári Törvényszékkel megegyezően Orsós Imrét nyereségvágyból elkövetett emberölés, rablás és súlyos testi sértés miatt marasztalta el. Az úgynevezett három csapás rendelkezése alapján azzal súlyosbította büntetését, hogy kikötötte, legkorábban harminc év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.
Társának, Orsós Tibornak a lopás kísérlete miatt kiszabott tíz hónap letöltendő börtönbüntetését helybenhagyta az ítélőtábla.
A két harmincéves, büntetett előéletű férfi tavaly április 11-én kerékpárral lopni ment egy kiskorpádi házhoz. Megbeszélték, hogy a bűncselekményt Orsós Imre követi el, Orsós Tibor csak figyel. Orsós Imre a házban élő idős pár férfi tagját a villanyóra lekapcsolásával az épületből az udvarra csalta, s ott nekiesett: ököllel arcul ütötte, majd a földön fekvő 78 éves sértett fejét és mellét rugdosta, végül magára hagyta.
Orsós Tibor a bántalmazás miatt felelősségre vonta társát, és távozott. Orsós Imre azonban bement a házba, értékek után kutatott, és a zajra felébredő 78 éves nőt is megverte. A házban mindössze tízezer forint volt a nő egyik ruhájának zsebében, de ezt az elkövető nem találta meg, így zsákmány nélkül távozott.
A koponya-, állcsont- és bordatörést, valamint arczúzódást szenvedő idős férfi holttestét másnap találták meg az udvaron, szintén bántalmazott élettársát hónapokig kórházban ápolták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


