Törvényjavaslatot tesznek
A norvég kormány életfogytiglanit adna Breiviknek
A norvég kormány törvényjavaslattal akarja elérni, hogy a tömeggyilkossággal vádolt Anders Behring Breivik élete végéig bezárva maradjon.
2012.03.22 17:47MTI"Egy páciens saját biztonsága érdekében bezárva maradhat egy kezelőintézetben mindaddig, amíg a rendőrség feltételezi annak veszélyét, hogy valaki megtámadhatja elkövetett tette miatt" - idézi a belga De Morgen újság internetes kiadása csütörtökön a norvég TV2-t.
A norvég televízió szerint a kormány április közepén nyújtja be szavazásra a parlamentnek a törvényjavaslatot. Breivik bevallotta, hogy tavaly július 22-én két merényletet követett el, Oslóban és Utoya szigetén, amelyekben összesen 77 embert gyilkolt meg. A merénylőről készült első szakvélemény gyengeelméjűnek nyilvánította, amelyet védőjével együtt megtámadott. A második pszichológiai vizsgálat szerdán zárult le. Amennyiben a bíróság elfogadja, hogy elmebeteg, akkor börtön helyett zárt intézet vár rá.
Ha a kormány javaslatát megszavazza az oslói parlament, akkor a zárt intézeten belül alakítanak majd ki egy saját, külön zárkát Breiviknek, ahogyan az intézet igazgatója nyilatkozott, már dolgoznak "egy börtönön belüli börtön" létrehozásán.
A norvég ügyészség egyébként március elején hivatalosan vádat emelt "terrorista cselekedetek" és "szándékos emberölés" címén Breivik ellen. Az ügyészek közölték, hogy először olyan ítéletet szeretnének elérni, amely pszichiátriai kezelést ír elő a tömeggyilkos számára. Ám később a börtönbüntetés is szóba jöhet, ha egy majdani újabb szakértői vizsgálat azt állapítaná meg, hogy a férfi mégis beszámítható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


