Eltűnt, nem találják
Két hónapja nem ad életjelet a hatvani tűzoltóparancsnok-helyettes
Közel két hónapja nem adott magáról életjelet Futó János, a hatvani tűzoltóság parancsnok-helyettese, mivel munkáját nem látja el, megszüntetik szolgálati viszonyát.
2012.05.10 14:46MTIA 45 éves tűzoltó alezredes még március 20-án délelőtt, szolgálati ideje alatt távozott a hatvani tűzoltóság épületéből, és azóta nem adott magáról életjelet sem a családjának, sem munkáltatójának.
Hatvan Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának vezetője, Horváth Gábor őrnagy, akit április elsejével neveztek ki a városi tűzoltóság élére azt mondta: a korábbi tervek szerint Futó Jánost a januárban életbe lépett katasztrófavédelmi törvény értelmében történt átszervezés alapján parancsnoknak nevezték volna ki, de mivel március vége óta szolgálati feladatait nem látja el, a kinevezéséről felettesei nem hozhattak döntést.
A város korábbi tűzoltóparancsnokát a most létrehozott Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyöngyösi kirendeltségének élére vezényelték át.
Horváth Gábor közlése szerint a tűzoltóságon dolgozó kollégái és a katasztrófavédelem munkatársai azóta sem hallottak az alezredesről. A legutolsó hírek szerint eltűnése napján autóbusszal Budapestre utazott, de azóta senki nem látta.
Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az csütörtökön azt tudatta: Futó János tűzoltó alezredes szolgálati jogviszonyát a hatályos jogszabályok szerint megszüntetik, tekintettel arra, hogy parancsnokának engedélye nélkül távol van szolgálati helyétől, és ezáltal nem tesz eleget szolgálati kötelezettségeinek.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban arról tájékoztatott, hogy az alezredest a hatvani rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében keresi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


