Saját unokájával szórakoztatta magát a nyugdíjas
Zsákra fektette, majd fajtalankodott vele - öt évet kapott a nagypapa
Felügyelete alatt álló gyermek sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak miatt jogerősen 5 év börtönre ítélt csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla egy 64 éves csanádpalotai nyugdíjast. K. József saját unokáját kényszerítette fajtalankodásra.
2012.05.10 12:29HavariaPressA vádirat szerint a több szakmát kitanult, 2005 óta nyugdíjas vádlottra és feleségére, lányuk többször is rábízta az unokájuk gondozását és felügyeletét. Így történt ez 2009. augusztus 10-én is, amikor K. József és felesége meglátogatta lányukat és annak családját a Csongrád megyei Zákányszéken, majd az akkor 3 év 9 hónapos kislányt több napra magukkal vitték Csanádpalotára. Másnap, amikor a kislány felébredt, nagyapja arra kérte az unokáját, hogy menjen vele az udvaron lévő műhelybe. Ott a kislányt egy zsákra fektette, majd fajtalankodott vele. Mivel a gyermek félt és fájdalmat érzett, kérte a nagyapját, hogy hagyja abba a fajtalankodást, de az erről hallani sem akart. Miután a kislány elkezdett sírni, a vádlott abba hagyta a fajtalankodást, de megparancsolta unokájának, hogy a történtekről senkinek nem beszélhet. Amikor a vádlott a gyermeket hazavitte szüleihez, a kislány elmondta a vele történteket édesanyjának, aki értesítette a zákányszéki gyermekjóléti központ vezetőjét és a község jegyzőjét. Ez utóbbi hivatalból feljelentést tett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A vádlott az egész eljárás során tagadta a cselekmény elkövetését. A 64 éves férfit csütörtökön, jogerősen 5 év börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla.
Kapcsolódó írások:
- Tizenkét évet kapott a gyerekeivel fajtalankodó férfi
- Gyerekekkel fajtalankodó bandát ítéltek el Liverpoolban
- Gyerekeivel fajtalankodott - 11 évig biztos a börtönben marad
- Kislányával fajtalankodott: nyolc évet kapott az apa
- Fajtalankodás Hevesen: megkívánta a kancát a férfi
- Előzetesben a fajtalankodó gyermekotthoni gondozottak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


