A rendőrség elfogta a két férfit
Kalapáccsal törték be a kirakatot az ékszertolvajok
Elfogta a rendőrség azt a két férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy február 15-én Hódmezővásárhely belvárosában egy kalapáccsal betörték egy ékszerbolt kirakatát, majd onnan több millió forint értékben vittek el ékszert.
2012.03.14 12:53ma.huMint ismert, a két férfi február 15-én a zárás előtt egy kalapáccsal betörte az Andrássy utcai ékszerbolt kirakatát, majd onnan több millió forint értékben vittek magukkal ékszert, melyek közül menekülés közben több darabot hátrahagytak.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy más ügyben folytatott nyomozás során a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitánysággal együttműködve olyan adatok birtokába került, melyek eredményeként elfogtak két férfit, akik a vásárhelyi bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsíthatók. Ellenük lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás, jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


