Színesfémet gyűjtött volna a fiatalember
Agyonverte az áram a somogyi transzformátor-rongálót
Halálos áramütés ért egy 26 éves férfit, aki egy Gyékényes melletti tanyán megrongálta a transzformátort.
2012.03.13 16:46MTIBíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a rendőrség a múlt csütörtöki eset kapcsán tanúként hallgatott ki két férfit, akik a helyszínen tartózkodtak; mint kiderült, az áldozathoz hasonlóan Zala megyeiek.
A sajtóreferens közlése szerint a nagyatádi rendőrkapitányság a helyszínen talált nyomok alapján lopás kísérletének gyanúja miatt indított eljárást, amelynek keretében a férfi halálának körülményeit is vizsgálják.
A történtek kapcsán Varga Ivett, az E.ON Hungária Zrt. sajtóreferense elmondta: a múlt évben tizenkét megyét érintő szolgáltatási területükön 160 transzformátort rongáltak meg - olajat és mintegy 18 ezer kilogramm színesfémet loptak el belőlük -, s ezzel több száz millió forint kárt okoztak a társaságnak.
A berendezések megrongálásával hozzávetőleg tízszer akkora összegű kárt okoznak az elkövetők, mint amennyiért a trafókból eltávolított alkatrészeket értékesíteni tudják - mondta a sajtóreferens. Hozzátette: a rongálók - túl azon, hogy saját életüket kockáztatják, hiszen a villamos-berendezések érintése, eltávolítása életveszélyes - áramszüneteket okoznak, és más közművek biztonságos üzemeltetését is veszélyeztetik. Az elmúlt évben 46 esetben ez történt.
Somogy megyében tavaly kilenc transzformátort rongáltak meg, ezzel összességében több mint tízmillió forint kárt okoztak az elkövetők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


