Egy építési területen bukkantak a holttestre
Halott biztonsági őrt találtak Kolontárnál
Holtan találtak egy biztonsági őrt egy Kolontár környéki építési területen kedden.
2011.12.28 16:53MTIGedeon András, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szóvivője tájékoztatása szerint a biztonsági őr a 24 órás szolgálatának ideje alatt a saját gépkocsiját használta fedett pihenőhelyként, annak fűtését egy kempinggázpalackra szerelt hősugárzó berendezéssel oldotta meg. A körülmények alapján nem zárható ki a fulladás, illetve a szén-monoxid-mérgezés, de a 40 éves őr halálának pontos okát boncolás fogja megállapítani - tette hozzá a szóvivő.
Közlése szerint a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve a bejelentés után megkezdte a munkabaleset kivizsgálását. Azonnali intézkedésként a munkavédelmi felügyelők felfüggesztették a vagyonvédelmi tevékenységet a helyszínen addig, amíg ott a jogszabályban előírt pihenő- és melegedőhelyiség nem lesz biztosított.
Mint kifejtették, az idén december elsejéig a munkavédelmi felügyelőségek összesen 17327 munkabalesetről értesültek, ezek közül 71 végződött halállal. Valamilyen őrzési tevékenység közben 140-en sérültek meg. Ezt az ágazatot tekintve az idei év első halálos munkabalesetének az áldozata a Kolontár közelében most elhunyt férfi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


