Két gyermek is meghalt
Csak az apa élte túl: azonosította a rendőrség a 14 áldozatot
Az M43-ason történt tömegszerencsétlenség valamennyi áldozatát sikerült azonosítani.
2011.11.01 11:01ma.huA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködve a Temes Megyei Rendőr-főfelügyelőséggel, Románia belügyi attaséjával és szegedi főkonzuljával, azonosította az M43-ason történt tömegszerencsétlenség valamennyi áldozatát.
Az elsődleges hírekkel ellentétben a balesetben két gyermek halt meg, egy testvérpár (6 éves kislány, 8 éves kisfiú). A tragédia túlélője a testvérpár édesapja.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt szakértők bevonásával nyomoz.
Mint ismeretes, a kamiont vezető 31 éves aradi férfi a megalapozott gyanú szerint Makó felől Szeged felé haladt az M43-as autópályán, amikor eddig tisztázatlan körülmények között elveszítette az uralmát a járműve felett és átszakítva a szalagkorlátot egy Szeged felől közlekedő román Mercedes Sprinternek ütközött.
A baleset következtében a kamion és a kisbusz az útmenti vízelvezető árokba csúszott - írja közleményében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A tűzoltók 14 holttestet és egy túlélőt szabadítottak ki a roncsokból. Utóbbit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, ahol később őrizetbe is vették. A kamion 31 éves aradi sofőrje súlyosan, de nem életveszélyesen sérült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06