Szíriaiak és pakisztániak lázadtak fel
Vér folyt: őreikre támadtak az illegális bevándorlók Győrben
Négy őr sérült meg abban a verekedésben, amely csütörtök délelőtt tört ki Győrben, az illegális migránsok elhelyezésére szolgáló, rendőrség által őrzött idegenrendészeti szálláson.
2011.10.06 18:07MTIA Szövetség utcai épületben fél tizenkettő körül egy szíriaiakból és egy pakisztániakból álló csoport szólalkozott össze. Emiatt két fegyveres őr lépett a körletbe, megpróbálták lecsillapítani a perlekedőket, ám ekkor azok egyesült erővel támadtak a rendőrökre - tájékoztatott Kálmán Gabriella.
Az intézkedő őrök egyike nyolc napon túl gyógyuló, míg a társa és két, a segítségükre siető rendőr könnyű sérüléseket szenvedett. Jelenleg is tart annak tisztázása, hogy a negyven ember közül kinek milyen szerep volt a történtekben.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt a Győri Nyomozó Ügyészség, míg a rongálás ügyében a Győri Rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot - közölte a sajtóügyeletes.
Kapcsolódó írások:
- Törökországnak nem tetszik a német bevándorlási törvény
- Kétezer bevándorló tűnt el idén a Földközi-tengeren
- Szlovákia: a multikulturalizmus projektje csődöt mondott
- Bevándorlók is, munkanélküliek is - intézkednek az osztrákok
- Kétezer illegális bevándorló ért partot Lampedusán a hét végén, 67 Krétán
- Ausztrália YouTube-videóval kergetné el a potenciális bevándorlókat
- Texas: rasszista gyilkosságért méreginjekció
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


