Két hete tűnt el Balatonszárszón
Hajléktalanszállóról került elő a Balatonban keresett amnéziás férfi
Egy fővárosi hajléktalanszállóról került elő az az 57 éves férfi, aki több mint két hete tűnt el Balatonszárszón, miután fürdőzni indult.
2011.08.02 14:33ma.huEzt mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője kedden.
A férfi július 17-én, vasárnap este 19 óra körül úszni indult, azóta nem adott életjelet magáról. Miután eltűnését jelezte a családja, a vízi rendőrök és a vízi mentők aznap sötétedésig keresték. Mivel azonban a szemtanúk olyan nagy területet jelöltek meg az eltűnés helyeként, hogy azt lehetetlen volt átkutatni, a férfi keresését nem folytatták.
Tar Mihály közlése szerint augusztus 1-jén, hétfő este váratlan fordulat történt az ügyben: a férfi hazatért a családjához. A feltételezések szerint a balatoni fürdőzéskor a vízben beütötte a fejét, elveszthette az eszméletét, majd miután eddig tisztázatlan körülmények között a partra került, egy budapesti hajléktalanszállóra szállította valaki. Akkor még a férfi semmit nem tudott mondani a személyazonosságáról.
Hétfő este azonban kitisztult az emlékezete, ezért hazament. Mivel a fejsérülése miatt még mindig bizonytalan az állapota - állítása szerint továbbra is erősen szédül, hányingere van, és nem emlékszik arra, mi történt vele az elmúlt két hétben - kedd délben kórházba szállították.
A férfi állapotát jellemzi, hogy a vízi mentők információi szerint két és fél héttel az eltűnése után kedden már dolgozni szeretett volna menni - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


