Két éven át hamisította az óraállásokat
Gázóra-visszatekerőt fogott a rendőrség
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: elfogott a rendőrség egy férfit, aki megrendelésre visszatekerte a gázórák számlálóját.
2011.06.30 09:55MTIPásztorné Kovács Ágnes közölte: a mérőberendezéseket manipuláló büntetlen előéletű kenderesi férfi közel két éven át hamisította meg a gázórák állását Kisújszállás, Karcag és Kenderes térségében. Becslések szerint a férfi több millió forint kárt okozott a szolgáltatónak tevékenységével.
A karcagi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya június 28-án rendelt el nyomozást a férfi ellen csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ennek során eddig több mint két tucat esetet sikerült rábizonyítani, és az is kiderült, hogy a tettes megrendelésre tekerte vissza a gázórákat, köbméterenként 50 forintos egységáron – mondta a főhadnagy.
A büntetőeljárás során a megrendelőket gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség, hiszen cselekményükkel ők is csalást követtek el. Az érintetteknek ráadásul a büntetőjogi felelősségre vonás mellett számolniuk kell azzal is, hogy a gázszolgáltató bírsággal sújtja majd őket - közölte Pásztorné Kovács Ágnes.
Kapcsolódó írások:
- Éles szimat Tompán: valami bűzlött a parfümök körül
- Hamisított DVD-t és CD-t foglaltak le a pénzügyőrök Borsodban
- Kötegnyi hamis fesztiváljegy egy soproni garázsban
- Okirat-hamisítás miatt feljelentették a debreceni református tanítóképző rektorát
- Hamis húszezressel fizetek egy sárvári élelmiszerboltban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


