Steve Jobs köszöni szépen
Elárverezik az első Apple-számítógépet
Elárverezik az első Apple számítógépet azzal az üdvözlő levéllel együtt, amelyet a gép eredeti tulajdonosának Steve Jobs személyes aláírásával küldtek.
2010.11.15 07:06MTIA Christie's aukciósház szerint a "történelmi ereklye" az a 1976-os Apple-1, amelyet akkoriban még burkolat, tápegység, billentyűzet, illetve monitor nélkül árultak. Ennek ellenére az Apple-1 volt az első személyi számítógép, amely teljesen készre szerelt alaplapot tartalmazott, mikor a vetélytársakat csupán otthon összeszerelhető készletekben árulták.
Az első Apple-1 666,66 dollárba került és a szállítmány feladási címe Steve Jobs szüleinek háza volt.
Az árverésre kínált darab azért is rendkívüli, mert minden darabja az eredeti dobozában található, ráadásul megmaradt az a levél is, amelyet a géppel együtt az Apple elnök-vezérigazgatójának eredeti aláírásával küldtek.
Becslések szerint a november 23-i árverésen elvihető első almás gépet - amelyen az Apple logó még nem is szerepel - várhatóan 150 ezer fontért (49 millió forintért) fogják leütni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


