Villámgyors, de véges kapacitású SSD-k
14 TB-os merevlemez 7 ezer forintért
Bár egyre inkább feljövőben vannak az SSD-k, a winchesterek várhatóan még jó darabig nem fognak kihalni.
2009.10.27 13:41ictpressEgy a napokban publikált tanulmányból kiderül, hogy a mágneses elven működő adattárolásra épülő merevlemezek még jó sokáig a személyi számítógépek szerves részének fognak számítani. Mostanság egyre nagyobb figyelem összpontosul a mozgó alkatrészektől mentes, memóriachip alapú SSD (Solid State Disk) meghajtók körül, azonban ezek az adattárolók bár villámgyorsak, kapacitásuk véges, és nem utolsó sorban az áruk is igen magas.
Az előrejelzések azt mutatják, hogy az SSD-k ára mindenképpen tovább fog csökkenni a jövőben, azonban még így is jelentősen drágábbak maradnak a hagyományos merevlemezeknél, és az igen nagy adatok eltárolása továbbra is a winchesterek feladata lesz. Szakértők szerint 2020-ban, tehát 11 év múlva már olyan kétlemezes, 2,5 colos méretű merevlemezek lesznek forgalomban, melyek kapacitása eléri a 14 TB-ot, áruk viszont mindössze 40 dollár, vagyis átszámítva mintegy 7 ezer forint lesz.
Ehhez képest a flashmemória alapú adattárolók ára körülbelül tízszer nagyobb lesz. Összehasonlításképp, jelenleg egy 500 GB-os merevlemez 13-15 ezer forintba kerül, míg egy 64 GB-os SSD átlagosan 40 ezer forintot kóstál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


