A cégalapító KT Ligesh felakasztotta magát
Százezer honlap semmisült meg hackertámadás miatt
Százezer honlap adatai vesztek el a brit Vaserv nevű internetes szolgáltatónál, miután egy szoftveres rést kihasználva hackerek törtek be a szervereire. A rendszerszoftvert kifejlesztő indiai cég alapítója öngyilkos lett.
2009.06.09 17:57MTIA The Register riportja szerint a hackerek a Vaserv szervereinek gyökérkönyvtárához is hozzáférkőztek, miután kihasználták a cég által használt HyperVM rendszerszoftver addig fel nem fedezett súlyos biztonsági rését. Azután, hogy betörtek a rendszerbe, a támadók felhasználói és rendszeradatokat egyaránt megsemmisítettek. Az adminisztrátorok mindössze annyit vettek észre a támadás alatt, hogy "valahogy" furcsán viselkedik a rendszer.
A hackerek eközben Unix parancsokat adtak ki az összes fájl rekurzív (ismétlődő lépésekből álló műveletsorozaton alapuló) megsemmisítésére. A cég szakemberei már dolgoznak azon, hogy a rendszert visszaállítsák és ez 24 órán belül várható is. Rus Foster, Vaserv cég vezetője azt is hozzátette, hogy hackerek másoknál is kihasználták már ezt a biztonsági rést. A Vaserv szerint a megsemmisített adatmennyiség szervereinek majdnem a felét érinti. Az adatait a cég nem mentette el, így egyelőre kétséges, hogy a százezer felhasználóból bárki is visszaszerezhetné az elveszített adatokat.
Eddig még azt sem sikerült felfedezni, hogy kik irányíthatták a támadást. A tettesek hiányában a Vaserv a HyperVM szoftvert fejlesztő indiai LXLabs céget vonja felelősségre a támadásért, mindenkit türelemre intett és azt hangsúlyozva, hogy ők mindent megtettek azért, hogy az LXLabs által forgalmazott szoftver állandóan frissítve legyen. A The Register megkereste az LXLabs céget is, azonban nem sikerült megszólaltatni őket sem a biztonsági réssel kapcsolatban, sem a hackertámadás ügyének kapcsán. Mindössze annyit tudtak meg, hogy a cégalapító KT Ligesh felakasztotta magát.
A The Times of India indiai napilap szerint a cégvezető azért lett öngyilkos, mert elveszítette a Vaserv-szerződést, illetve anyja és húga öngyilkosságát sem bírta feldolgozni.
Kapcsolódó írások:
- Hackerek tettek tönkre egy repülő-szimulátoros honlapot
- Vádat emelhetnek a Cisco hacker ellen a svédek
- Repdesnek az örömtől: hackerek feltörték az F-35-ös amerikai vadászgép programját
- Pekingben tagadják, hogy kínai hackerek behatoltak az amerikai elektromos hálózatba
- Idén is lesz hackerkonferencia Magyarországon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


